5700 Gyula, Béke sugárút 8. | (térkép) | Hotel: +36 70 676 9774 | Étterem: +36 20 427 6205 | Kapcsolat

Focht Anita

Focht Anita gyulai születésű festőművész, a Gyulai Alkotókör tagja. Hitvallása szerint nem érteni, hanem érezni kell a művészetet.

Életrajzáról és kiállításairól a galéria alján olvashatnak bővebben.

 

 

Életrajz

Focht Anita vagyok, 1971-ben születtem Gyulán. Rengeteg szállal kötődöm Gyulához, bár már öt éve nem itt élek. Igazán meghatározó „első élmény” nincs az emlékezetemben a képzőművészettel vagy az alkotással kapcsolatban. Gyerekkorom óta szeretem rajzolgatni, önmagam fejlesztettem technikai tudásom. Később a színek megjelenítése vonzott, így rátaláltam az akvarellre és az akril festészetre.

Az alkotásban céltudatos vagyok, a kitűzött feladatban „mélyre ások”. Bár céljaim viszonylag jól meghatározhatóak egy kép létrehozásakor, mégis inkább az oda vezető út az, ami igazán feszültségben tart, ami élvezetes számomra. Néha aprólékosan, néha nagyobb lépésekkel haladok, attól függően, mennyire izgat a téma (és milyen türelmetlen vagyok…).

Nem tartom magam festőnek vagy művésznek,- bár egyik barátom a sportvilág hasonlatát hozta ellenérvként: „a harmadosztályban is focisták vannak, nem lehet mindenki sztár”.  Jómagamhoz mégis inkább Karinthy gondolata áll közelebb: „az írás nem ihlet, hanem ülep kérdése”. Hasonlóan gondolkodom a saját munkáimról is. Számomra kevés az „ihletett állapot”, inkább tervek, bevillanások alapján, olykor kemény gondolati munkával alakítom ki, majd festés közben finomítom a képeim, hogy hasonlíthasson arra, ami a fejemben megszületett.

Az alkotott képeimről nem filozofálgatok, hiszek abban, hogy nem érteni, hanem érezni kell őket. Hiszem, hogy a képzőművészet olyan univerzális, akár a zene vagy a tánc; amely metakommunikatív eszközökkel él és nem kell közben kérdezgetni, hogy ez vagy az a mozdulat vagy dallam mit jelent.

Átengedem magamon és eldől, hogy kellemes érzetet kelt, vagy sem.

Tagja vagyok egy amatőr alkotókból álló csoportnak (Gyulai Alkotókör). 1997 óta rendszeresen vannak kiállításaim az ország mindet területén. Örömömre, az utóbbi 10 évben Volent Kati grafikusművész barátnőmmel   gyakran közös tárlatokkal jelenhettünk meg itt, Gyulán is.

 

Kiállításaim:

1997. Szekszárd, Egészségügyben Dolgozó Amatőr Művészek Országos Találkozója
1998. Gyula, Egészségügyben Dolgozó Amatőr Művészek Országos Találkozója
1999. Kecskemét, Egészségügyben Dolgozó Amatőr Művészek Országos Találkozója
2002. Gyula, Pándy Galéria: „Első” grafikai kiállítás
2002. Gyula, Galambúti Idősek Otthona: „Együtt”, társkiállítás Heuschmidt Zita alkotóval
2003. Gyula, Amália Cukrászda-Galéria: „Galériaversek”, társkiállítás Utassyné Nagy Margó alkotóval
2003 Sarkad, Városi Könyvtár: „Galériaversek” tárlat és könyvbemutató, társkiállítás Utassyné Nagy
Margó alkotóval
2003. Gyula, 3. sz. Vári ABC Kirakatgaléria
2003. Gyula, Eminescu úti Idősek Otthona, Kisgaléria: „Galériaversek”, társkiállítás Utassyné Nagy
Margó alkotóval
2003. Vésztő, Városi Könyvtár: „Rögtönzések” tárlat, Költészet-napi könyvbemutató Utassyné Nagy
Margó alkotóval
2003. Gyula, Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona, Őszi Művészeti Napok
2004. Sarkad, Bartók Béla Művelődési Otthon: „Üvegképek”
2004. Gyula, Amália Cukrászda-Galéria: „Hajók és világítótornyok”, társkiállítás Heuschmidt Zita
alkotóval
2004. Nagyszalonta, Arany János múzeum és Teodor Neş Municípiumi Könyvtár: „Rögtönzések” tárlat
és könyvbemutató Utassyné Margó alkotóval
2004. Gyula, Posta Galéria, Gyermeknapi műsor és kiállítás
2004. Gyula, Pándy Galéria, „Tavaszváró”, versbemutató és kiállítás Utassyné Nagy Margó alkotóval
2006, Gyula, Művelődési ház, “Kulturális laboratórium” A GYAK (Gyulai Alkotókör) 10 éves jubileumi
kiállítása
2006. Gyula, Tessedik Sámuel Főiskola Egészségügyi Karának KirakA®t Galériája:
„Négykezes”,társkiállítás Volent Kati grafikusművésszel
2006. Gyula, Pándy Galéria: 10 éves Jubileumi GYAK kiállítás
2007. Budapest, Zugló: GYAK  bemutatkozó tárlat
2008. Gyula, Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona, Őszi Művészeti Napok
2008. Gyula, Posta Galéria: „A vizek éve” társkiállítás Volent Kati grafikusművésszel
2008. Gyula, Posta Galéria: „A bennünk élő Nő” , társkiállítás Korponai Elza költőnővel
2008. Gyula, Civil Egyesület Háza: GYAK tárlat
2009. Gyula, Posta Galéria: „Karnevál” társkiállítás Volent Kati grafikusművésszel
2009. Gyula, Elizabeth Hotel
2009. Gyula, Evangéleikus Templom: „Otthonom, Gyula „társkiállítás Volent Kati grafikusművésszel
2010. Gyula, Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona, Tavaszi művészetek hete
2010. Gyula, Pándy Galéria, “Mediterrán hangulatok” Volent Kati grafikusművésszel
2011. Gyula, Művelődési Ház, “Arcok és vallomások” Volent Kati grafikusművésszel
2011. Gyula, Művelődési Ház, “Si-Ma tárlat”(Simonyi Imre és Márai Sándor a költészet napján…)
közös tárlat a GYAK alkotóival
2011. Egerszalók, XXXIII. Kórházszövetség Gyűlésen: “Egészségügy göngyszemei” országos alkotói
tárlat
2012. Gyula, Posta Galéria:  “KitekintRés” – közös fotókiállítás Berecz Ildikó fotóssal
2012. Gyula, Posta Galéria: “Photographica Ludens” – Közös fotógrafikai kiállítás Berecz Ildilkó
fotóssal
2013. Tatabánya, Vértes Agórája Kortárs Galéria, Őszi tárlat  csoportos kiállítás
2014. Gyula, Posta Galéria: “Utazásaink” társkiállítás Volent Katalin festő és grafikusművésszel
(trilógia I.)
2014. Gyula, Művelődési Ház: “Belső útjaink” társkiállítás Volent Kati festő és grafikusművésszel
(trilógia II.)
2014.Gyula, Gyulai Vár :”Barangolások Gyulán” társkiállítás Volent Kati festő és grafikusművésszel
(trilógia III.)
2015. Gyula, Kohán Képtár “Kohán és én”  csoportos kiállítás a GYAK tagjaival
2015. Szeged, Forrás Hotel “Gyula és Szeged” mini tárlat az MRE és MRSZE III. Országos
Kongresszusán
2016. Gyula, Művelődési Ház: “Fényeink” társkiállítás Volent Kati festő és grafikusművésszel
2016. Gyula, Erkel Ferenc Művelődési Ház: minitárlat az MRE és MRSZE IV. Országos
Kongresszusán
2017. Budapest, Lipták Villa: “Karneváli hangulatok” társkiállítás Volent Kati festő és
grafikusművésszel
2017. Gyula: Erkel Ferenc Művelődési Ház: “Írók, költők, művészek” társkiállítás Volent Kati
grafikusművésszel és tanítványával Misinkó Katával

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Privacy Settings saved!
Adatvédelmi beállítások

When you visit any web site, it may store or retrieve information on your browser, mostly in the form of cookies. Control your personal Cookie Services here.

Ezek a sütik elengedhetetlenek ahhoz, hogy barangolni tudjon a weboldalon, illetve bizonyos funkciók megfelelő működéséért felelősek.

Fejlesztési okokból a Cloudflare-t CDN hálózatát használjuk. Ezzel a "__cfduid" cookie-t a biztonsági beállítások ügyfél-alapon történő alkalmazásával mentheti. Ez a cookie szigorúan szükséges a Cloudflare biztonsági funkcióihoz, és nem kapcsolható ki.
  • __cfduid

Fejlesztési okokból a Cloudflare-t CDN hálózatát használjuk. Ezzel a "__cfduid" cookie-t a biztonsági beállítások ügyfél-alapon történő alkalmazásával mentheti. Ez a cookie szigorúan szükséges a Cloudflare biztonsági funkcióihoz, és nem kapcsolható ki.
  • __cfduid

Decline all Services
Accept all Services